VENDLER.

Az erdei séta hatása a problémamegoldásra

2024.07.07.

Azt hiszem a céges karrierem akkor indult be igazán, amikor elkezdtem hosszútávú túrákra járni: a Kinizsi100, majd a korzikai GR20 (erről már írtam, klikk ide) alapvetően a tervezésre, a kitartásra, az alkalmazkodásra és az alázatra tanított meg. Azóta szerelmes vagyok a hegyekbe, az erdőkbe és ha tehetem, elmegyek túrázni. Mostanában bőven van időm és amióta Ottó is megvan, napi rutin lett belőle.

Kicsit olvasgattam a témában, érdekelt, vajon kutatják-e a séta és az erdő hatását a gondolkodásra. Kutatják 😊 Az elmúlt években egyre több kutatás vizsgálta a természetben töltött idő jótékony hatásait, különösen a séta és az „erdőfürdőzés” tekintetében.

A Stanford Egyetem kutatói által vezetett kutatás megállapította, hogy a séta növeli a kreatív inspirációt. Négy különböző kísérletben, amelyben 176 főiskolai hallgató és felnőtt vett részt, kimutatták, hogy a séta átlagosan 60%-kal növeli a kreatív teljesítményt és jelentősen javítja a kreatív és a divergens gondolkodást (sokféle megoldás keresése). Az egyik kísérletükben a résztvevők alternatív felhasználási módokat kellett találjanak egy adott problémára, a sétálók sokkal több újszerű választ adtak. Ugyanakkor a séta nem javította a fókuszált gondolkodást igénylő feladatokat.

Szóval, séta közben nem feltétlen kell matek feladatokat megoldani, de érdemes a problémákon, azok különböző megoldási lehetőségein gondolkodni.

De miért jobb az erdőben sétálni és nem egy futópadon a klímás konditeremben? Van egy talán kevésbé ismert kifejezés: a Shinrin-Yoku, azaz az erdőfürdőzés, melynek jótékony hatásait egyre több tudományos vizsgálat is igazolta. Ez a hagyományos japán módszer magába foglalja a természetben való elmerülést és rekreációt. A cél az, hogy mind az öt érzéket használva tudatosan élvezzük a természetes környezetet. Először a japán erdészeti szolgálat írta le a fogalmat még 1982-ben. Egyébként a Shinrin-Yoku az erdei légkör befogadását jelenti és rengeteg tanulmány foglalkozik a pozitív hatásaival. És hát nagyon hosszú a listája azoknak dolgoknak, amiket összefüggésbe hoznak vele:

  • csökkenti a pulzusszámot
  • javítja a szív- és érrendszer működését
  • pozitívan hat a rákellenes fehérjék jelenlétére
  • javítja a légzőrendszert
  • csökkenti szimpatikus idegrendszeri aktivitást (harcolj vagy menekülj)
  • javítja az immunfunkciókat

De talán, ami a legfontosabb egy városi életet élő embernek, főleg, ha saját céget vezet, az a stressz. A stressz, ami ledarál, amitől nem kapsz levegőt, ami csendben felzabálja a tested és a lelked. Kutatások igazolták azt, hogy az erdő  

  • csökkenti a kortizol szintet (stresszhormon)
  • csökkenti a szorongásérzetet
  • csökkenti a depresszív érzéseket
  • javítja az általános hangulatot
  • fokozza a pozitívabb életszemléletet

És mennyi idő kell minimum, hogy ezeket a pozitív hatásokat elkezdhesd érezni? A University of Exeter kutatócsapata arra a megállapításra jutott, hogy heti két óra erdőben eltöltött idő már jelentősen javítja az egészséget és a pszichológiai jóllétet.

Szóval heti 2 óra, 2 óra séta az erdőben. 

Egy erdőt talán minden város mellett találsz, két órád talán minden héten lehet. Nekem itt a Mecsek, szerencsére minden nap van 2 órám.

Az egyik lehet közös is.

2024. VENDLER BALÁZS

Minden jog fenntartva.