Header

Hello

Vendler Balázs vagyok

Vállalkozási ötleteket valósítok meg és ebben segítek másoknak

Mit csinálok?

Vállalkozási ötletekről, ezek megtervezéséről, megvalósításáról és a menet közben felmerülő problémákról beszélgetek, ezekről gondolkodom. Talán kicsit máshogy, mint ami megszokott. Nem a vállalkozás felől, sokkal inkább az önvizsgálat, az introspekció és az élet nehézségeivel való szembenézés irányából kiindulva. Olyan témákat boncolgatok, mint a kudarcoktól való félelem, a személyes vágyaink felvállalása, a saját erőforrásaink ismerete és a belénk nevelt paradigmák torzító hatásai. Arra ösztönzök, hogy mélyebben gondolkodj el a saját életeden, és merj szembenézni saját félelmeiddel és bizonytalanságaiddal, hogy rátalálj a saját utadra.

1. Blog

A blogom célja, hogy azokhoz a vállalkozókhoz és vezetőkhöz szóljon, akik érzik, hogy változásra van szükség, de még nem tudják pontosan, hogyan lépjenek tovább. Ha úgy érzed, hogy több rejlik benned, de bizonytalan vagy az első lépésekkel kapcsolatban, a blogomban található cikkek iránymutatást nyújtanak. Az írásaim az önismeret, az önmegvalósítás és a vállalkozásépítés témaköreit járják körül, és segítséget nyújtanak azoknak, akik még keresik a saját útjukat. Elindítottam egy új céget - amiről ez az oldal is szól -, ennek a folyamatát, saját dilemmáimat naplóbejegyzésekkel dokumentálom és megosztom a blogban.

2. Vállalkozói kérdések

A 255 kérdésből álló kérdőívem célja, hogy mélyebb önismeretre tegyél szert, és átgondold jelenlegi helyzetedet, céljaidat és vállalkozásod állapotát. Ez az önismereti eszköz különösen hasznos társas vállalkozóknak, elsősorban nekik készült, de egyéni vállalkozóknak is segíthet rendszerezni a gondolataikat, valamint azoknak is jó, akik még csak most tervezik a vállalkozásuk indítását. Egy órát szánj magadra, a kérdésekre, amiket lehet, hogy még így nem is fogalmaztál meg magadnak és közben lehetőséged nyílik alaposan végiggondolni válaszaidat, és közben talán új nézőpontokat is felfedezhetsz. A kapott válaszok alapján egy kutatási projektet tervezünk elindítani. Ha érdekel, írj rám!

3. Erdei séta

Amennyiben személyes konzultációra vágysz, csatlakozz hozzám egy közös sétára. Minden szerdán Pécsett, a Mecsekben sétálok Ottóval, a kutyámmal. Ez a séta lehetőséget biztosít arra, hogy kötetlen légkörben beszélgessünk a vállalkozásod kihívásairól, elakadásaidról és kérdéseidről. Eddigi beszélgetőtársaim közt volt a jóga stúdiót épp beindító egyéni vállalkozótól egészen a több száz milliós bevétel kereskedelmi cég vezetője is, férfiak, nők, fiatalok és idősebbek vegyesen. A személyes találkozó ingyenes, de előzetes időpontfoglalás szükséges. Részleteket, visszajelzéseket a facebook oldalamon találsz. Ha érdekel, írj rám!

4. Konzultáció

Ha tanácsra van szükséged, vagy rendszeres konzultációt szeretnél, találkozzunk személyesen! Ebben a keretben lehetőség nyílik a kérdéseid mélyebb átbeszélésére, és konkrét megoldási javaslatok átgondolására. A konzultációért annyit fizetsz, amennyit az ért neked, teljesen rád van bízva. Írd meg előzetesen, miről beszélnél, számodra ez mennyit ér meg és miért. Ha tudunk kapcsolódni, gyere el Pécsre és a beszélgetés végén annyit fizetsz, amennyit ez ért neked. Mindegy mennyit, csak mondd el, miért annyit. Ha érdekel, írj rám!

5. Mentorálás

Ha úgy érzed, hogy a beszélgetéseink alapján velem szeretnél hosszú távon együttműködni, a mentorálás keretében folytathatjuk a közös munkát. A mentorálás során havi két alkalommal találkozunk, és kiemelt üzleti helyzetekben is rendelkezésedre állok, ha gyors egyeztetés kellene. Segítek eligazodni a vállalkozásod előtt álló kihívások között, legyen szó személyes megéléseidről, a vakfoltjaidról, az üzleti stratégiáról, vezetési kérdésekről vagy konkrét döntéshozatali helyzetekről. Többféle együttműködési modellt kínálok, a havi fix díjastól a sikerdíjas megoldásokig. Ha érdekel, írj rám!

Ez itt a könyvem

2024 januárjában kezdtem el blogolni, céges dolgokkal indítottam, majd a világűrről, 1-2 céges projektről... majd elkezdtem önismereti, kicsit talán elvontabb témákról elmélkedni. Majd a dilemmáimról... a kétségeimről. A félelmeimről. A vágyaimról. /// Ez a könyv a 2024. január 29. és az október 3. között megjelent írásaimat tartalmazza, melyeket a blogon is elolvashatsz, vagy letöltheted pdf-ként. Ha szeretnéd megfogni, könyvként kézben tartani, akkor most már ezt is megteheted. Remélem, szeretni fogod!

Ez itt a blogom

Újrakezdés

2024.08.25.

Nem beszélünk arról, miben vagyunk jók. Miben vagyunk kiemelkedők. Nem beszélünk, mert az büdös. Én sem beszéltem róla. Nem is írok. Miért? Miért van az, hogy ha valaki megdicséri valamilyen teljesítményünket, teljesítményemet, akkor azt mondom: ugyan, semmiség... te is meg tudnád csinálni... ez nem is olyan nagy dolog... Ma már nem mondom. Nem is gondolom. De sokan így reagálnak, amikor beszélgetek velük. Miért hallgatunk a tehetségünkről?

Tovább

Sajtómegjelenések

1/0
Jennie Meister logo
Könyv

The Future Workplace Experience

Jennie Meister

Figyelő logo
Magazin

Játszani is engedd

Figyelő

Forbes.hu logo
Online

Nagyvállalati HR-projekteket fogunk játékosítani, és pont

Forbes.hu

ComputerWorld logo
Magazin

Címlap sztori - 2014. Július 23.

ComputerWorld

Gondolataim

1/0
Gondolatok a pénzről thumbnail

Gondolatok a pénzről

Mindig fura viszonyom volt a pénzhez. A családi mintáim, a neveltetésem, majd a saját felnőtt életem és az üzleti sikereim formálták az évek alatt, hogyan is viszonyulok ma ehhez a témához.

Gondolatok az értékesítésről thumbnail

Gondolatok az értékesítésről

1995 óta vagyok vállalkozó, amióta céget vezetek, mindig én feleltem az értékesítésért. Eladni egy projektet, egy terméket, vagy egy egész céget... a sikerüknek ugyan az a gyökere. És ez az értékesítőben van.

Egypercesek a "jobb ember" projektből thumbnail

Egypercesek a "jobb ember" projektből

Egyperces kivonatok a "Jobb ember" projekt felvételeiből. A teljes beszélgetést az azonos című lejátszási listában találod, csak lapozz hozzá párat.

A "jobb ember" projekt thumbnail

A "jobb ember" projekt

45 évesen lezártam egy sikeres, bő 20 éves vállalkozói ciklust és egy közel 25 éves házasságot, majd fejest ugrottam önmagamba, hogy megtaláljam saját válaszaim...

Rólam mondták

1/0

I've had the pleasure to work closely with Balazs on a number of projects. Our partnership has always been an enjoyable and productive experience. Balazs brings great value in his style of leadership and in particular the ability to initiate and drive forward new strategies within the business environment. His natural ability to understand complex issues ensures creativity in his approach to solutions. It's been a pleasure to work with Balazs and I always look forward to our future projects.

Allan Cottell portrait

Allan Cottell

Director at Outsource Strategies

I always see Balazs as an entrepreneurial role model. We have started the partnership since 2016. It was an awesome journey to work with Balazs to bring Games for Business platform to South East Asia. From the marketing initiative, pricing model to first project implementation, Balazs demonstrated the entrepreneur spirit. I am truly impressed with his thought process where he is able to envision the future based on the trends.

Jaxton Cheah portrait

Jaxton Cheah

Chief Revenue Officer at eLearningMinds Group

Balázsnak lenyűgöző a története ahogy először gamification evangelistává vált Közép-Európában, majd ahogy sikeres vállalkozást épített globálisan. Mi teszi őt különlegessé? A nyitottsága, a hozzáállása a kihívásokhoz, a gondos odafigyelése és az, hogy nemcsak egy megoldást, hanem igazán jó megoldást szállít - mindez valóban megkülönbözteti őt másoktól. Balázs egy valódi nemzetközi üzletember, de amit a leginkább csodálok benne, az az a képessége amivel sikeres csapatot és virágzó nemzetközi vállalatot épített, projekteket támogatva ezzel szerte a világon.

Karfner Judit portrait

Karfner Judit

Head of People Solutions Team, Deutsche Telekom

A rendkívül céltudatos stratéga, aki eltökélten, kitartóan és fegyelmezetten halad a maga útján - elsőre ez ugrott be Balázsról. Szeretem a beszélgetéseinket, többek között azért is, mert nagyon inspirál, ahogy teljesen újszerűen közelít a dolgokhoz. Mindeközben ott van benne a nyitottság, akár arra is, hogy önmagával szembenézzen. Számomra Balázs egy igazán jó példát mutat abban is, hogy az elért sikerek közepette is tud megközelíthető lenni. Olyan ember, akiben továbbra is van alázat. Nagyon örülök a közös munkának, köszönöm.

Király Gertrúd PCC portrait

Király Gertrúd PCC

PCM® Coach, Marshall Goldsmith Consultant

Balázs született vállalkozó. Egy vezető tiszta jövőképpel, aki csatakiáltással vezeti harcba a csapatát, emellett tudatos, jól strukturált menedzser, aki gondoskodik arról, hogy az álmai megvalósuljanak, leszállításra kerüljenek és ki legyenek számlázva. Balázs a mentoráltam volt, rendkívül élveztem a közös munkát.

Balogh Péter portrait

Balogh Péter

Tech angel and entrepreneur

When I wanted to enter the Hungarian market with digital welding training systems, Balázs was a big help on who to contact and how to get started. Over the time he took the role of a mentor, as I could discuss new ideas on the digitalization of education. He is remarkable in quickly understanding the topics but always stays focused on what is needed in order to drive a profitable business. Balázs, thank you so much for your support, and looking forward to future projects!

Aimée Schmelzer portrait

Aimée Schmelzer

Owner & CEO bei Artwelding GmbH

Képzelj el egy embert, tele energiával és ötletekkel. Nyitott gondolkodású, innovatív és mindig inspiráló. Ő az, Vendler Balázs. Vágyik a tanulásra, arra, hogy a legjobbak között is a legjobb legyen. Ragadd meg a lehetőséget, és fordulj hozzá bizalommal az izgalmas megoldásaiért. Nemcsak elismert gamification szakember, de jó vezető is. Örülök, hogy ismerem.

Balaton Anita portrait

Balaton Anita

CEO, FleishmanHillard Café

This is one ofe the most visionary, energetic and inspiring person. And that is not about theory... he does all he says. I am proud to be his partner!

Silvija Radzeviciene portrait

Silvija Radzeviciene

Co-owner of UAB Quantus magnus

Díjak

1/0
NOURISH Awards

London

NOURISH Awards

Global Green Beauty Awards

London

Global Green Beauty Awards

BELMA Awards

Berlin

BELMA Awards

HR KOMM Award

Budapest

HR KOMM Award

HRO Today’s Awards

Edinburgh

HRO Today’s Awards

Learning Technologies Awards

London

Learning Technologies Awards

KPMG Rercruitment Award

Róma

KPMG Rercruitment Award

Barndon Hall HCM Excellence

USA

Barndon Hall HCM Excellence

DB Mindbox

Berlin

DB Mindbox

HR Best

Budapest

HR Best

COMENIUS Awards

Berlin

COMENIUS Awards

Employee Engagement Awards

London

Employee Engagement Awards

The Learning Awards

London

The Learning Awards

Management Innovator Awards

Budapest

Management Innovator Awards

Lotus Awards

London

Lotus Awards

eFestival

Budapest

eFestival

Kapcsolat

1.

Írd meg, miről és miért szeretnél velem beszélgetni.

2.

Ha úgy látom, tudok segíteni, összehozunk egy 30 perces online találkozót.

3.

Ha van szikra, ismerjük meg jobban egymást, határozzuk meg az együttműködés módját.

4.

Ezek alapján szerződjünk és kezdődhet a munka.

A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

2024. VENDLER BALÁZS

Minden jog fenntartva.