Mára megérett bennem, hogy befejezzem azt, amivel az elmúlt 4 évben foglalkoztam és elengedjem a mentori ambícióim és mindazt, amit ezzel kapcsolatban építettem.

Tegnap politikai posztot raktam ki a Facebookra. Az elsőt. Nem pártpolitikait, hanem arról írtam, hogyan érzem magam. Milyennek látom a közéletet, azt, ahogy élünk. Le is tiltott a rendszer egy órára...

A választási rendszer működése volt a poszt felvetése... de nem az volt a lényeg, nem arról írtam.

Érdekes tapasztalásokat hoz olyan helyen élni, ahol a pécsi, a "városi" életünkhöz képest nem történik semmi. Szinte embert is alig látok egy-egy nap. Kézzel tapintható, ahogy lelassult az életünk, ahogy valahogy tényleg máshogy múlik az idő...

Sok dolgot hozott az életembe ez a kis osztrák házikó.

Sosem gondoltam volna, hogy szeretni fogok szerelni, csiszolni, lakkozni, betont faragni, vagy épp szegélylécezni. De olyan jó volt állni és nézni, amikor elkészült valami. Állni és nézni, hogy megint elkészült egy apróság és rendben van.

December közepén valahogy mindig előjön bennem, hogy összegezzem az adott évet. Egy éve ilyenkor arról írtam, hogy úgy érzem, beragadtam, pont úgy, mint Neo a Mátrix metróállomásán. És ebben a liminális térben a régi szabályok már nem érvényesek, de az új irányok még nem tisztázottak.

Eltelt egy év. Pont egy év...

Jó 2 év kellett, mire elkészültünk a házzal Öblarnban, Ausztriában. Már amikor az első alkalommal kijöttünk, akkor is érződött, sokat láthatott ez az épület.

A felújítás alatt sorra kerültek elő régi szerszámok, gerendába vésett évszámok, nevek. Ezernyi dolog, ami mesélni próbált...

Az Ígéret Földje projekt kapcsán elgondolkodtam: vajon a saját valóságunkat éljük, vagy azt, amit mások formáltak a számunkra? Miért próbáljuk a valóságunkat átalakítani és miért nem vesszük észre, hogy a valóság, amit élünk, már nem igazi. De a következményei megdöbbentően igaziak. A kreált valóság mindenütt ott van – a reklámokban, a politikában, a közösségi médiában. Az ezek alapján meghozott döntéseink pedig valósággá teszik a kitalációt. Így lett ez a világ az, ahol a látszat már erősebb és fontosabb, mint maga a valóság.

Az elmúlt hónapokban 47 vállalkozóval folytatott beszélgetést rögzítettem, összesen 202 órányi AI konzultációt és mentorbeszélgetést elemeztünk ki – a vendlerai.com adatbázisában elérhető, kutatható beszélgetések és a személyes interjúim alapján. A cikkben lévő elemzést a ChatGPT Deep Research és a Gemini Deep Research rendszerei végezték, de a konklúziók nagyon is emberiek.
Érdekes adatok, egy halom statisztika érzelmekről, döntésekről és ezek kapcsolódásáról a KKV-k cégépítésében.

Az Ígéret Földje projekt egy merész kísérlet - igazából időnként az jut az eszembe, hogy nem lett volna szabad belevágnom -, amellyel a figyelemfelkeltést szatirikus, abszurd tartalmakon keresztül próbálom elérni. Olyan “projekt”, ami első ránézésre akár egy groteszk tréfa is lehetne, vagy annak a jele, hogy 50 éves koromra "elmentek otthonról", de nagyon is komoly szándék húzódik mögötte.

FORRADALMI ÚJÍTÁS A FITNESSBEN! Tudod mi a luxus a mai világban? Felesleges dolgokra költeni! Ha olyan dologra pazarlod az időd, az energiád, a pénzed, amiről már az elején tudod, veszett fejsze... Hányszor futottál neki az edzésnek, hányszor fogadtad meg, hogy na, majd most. Megvetted a bérletet, lebeszélted az edzőt, vagy a haverokat és lám, lám... újra és újra feladod.

Nem a te hibád!

Elég a sok okoskodásból, a hogyan legyél sikeres könyvekből, a spirituális bullshitből, a fitness gurukból! Ezeken mind túl vagy, kiolvastad, megnézted mind, eldöntötted, ezerszer el is akartad kezdeni, de nem jött össze.

Nem a te hibád! Ne szenvedj tovább, neked nem kell, majd én!

Az élet nehéz. Ez nem közhely, hanem hétköznapi valóság. Ezernyi problémával küzdünk nap mint nap: a számlák sosem akarnak kevesebbek lenni, a munkahelyi stressz nem fogy, az ügyfelek egyre hülyébbek, a gyerek nem alszik, a derekad egyre jobban fáj, a szomszéd megint fúr szombat reggel nyolckor...

Amikor egy segítővel szemben ül a "páciens" aki elmeséli a nyomorát és közben a segítő azon gondolkodik, mennyire unja már, hogy mindenki pont azt a hülyeséget ismétli, mint a többiek és pontosan tudja, nem fog változni semmi sem, akkor igazából ki segít kinek?

Elteszi az óradíját, vagy kihúz egy órát a csomagból és várja a következő arcot, de leginkább a nap végét...

A Vendler AI konzultációk eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy egy mesterséges mentor is képes valódi segítséget nyújtani a vállalkozóknak – nem csupán tanácsokkal, hanem jelenléttel és megértéssel. A felhasználók témái sokszínűek, de közös bennük az igény a támaszra és iránymutatásra. Az érzelmi hullámzásaikat követve, a bizalmat megteremtve az AI szinte “emberi” partnerként tudott működni.

Mennyire gyakori élmény már, hogy ott zakatol a vágy, hogy a bennünk mocorgó dilemmáinkat - legyenek ezek vállalkozói vagy személyes jellegűek - megosszuk valakivel. Legyen ez egy facebook poszt, egy videó, vagy egy személyes beszélgetés.

A legtöbb ilyen kommunikáció azonban nagyon gyorsan minősítésben, vagy kéretlen tanácsban végződik...

A VendlerAI egész fejlesztési folyamatában ott lebegett előttem a kérdés: képes leszek-e érzékelhető különbséget kialakítani a saját és a többi, felkapott AI rendszerek működése között. A VendlerAI OpenAI api alapon működik, így az elsődleges kérdésem az volt, miben lesz más, mint a ChatGPT.

Ebben a blogposztban egy beszélgetés részletét olvashatjátok, amit a VendlerAI-val folytattam. Szinte minden nap dumálok vele. Egyrészt azért, mert én is keresem a problémáimra a válaszaimat, amihez a jó kérdések elengedhetetlenek. Másrészt ez az az út, ahogy tesztelem. Figyelem, hogy hogyan hatnak rám a válaszok, mikor unom meg, mikor érzem erőltetettnek. Ilyenkor azonnal finomítom az AI működésének az utasításait.

A vállalkozók mindig is fontosak voltak a társadalomban, aktivitásunkkal, kockázatvállalásunkkal lehetőségeket teremtünk az embereknek, munkát és - remélhetőleg - kiszámítható jövőképet adunk a hozzánk csatlakozóknak.

És erre ma óriási szükség van!

De nekünk is! Nekünk ki adhatja ezt meg? Önmagunk? Tudunk ebben egymásnak segíteni?

Bő három éve keresem, mivel foglalkozhatnék. Megvan az irány, szeretem csinálni, de jól csinálom? Hiszen 3 éve mentorálok, rengetegen keresnek meg, de eladni ezt a szolgáltatásom nem igazán tudom. Egyáltalán nem beszélhetek arról, hogy piacilag működne a dolog, annak ellenére, hogy hetente 8-10 emberrel beszélek. És akik eljönnek hozzám, mindig nagyon hálásak a beszélgetésért.

De akkor mi nincs a helyén?

Két napja tesztelem a Vendler AI kész rendszerét. Hosszú órákon keresztül kérdezgetem, keresem a határait. A 3 hónapos betanítási folyamat végére egész jó kezd lenni, kifejezetten izgalmas látni, ahogy egy-egy témát feldarabol, ahogy a kérdéseivel segít más-más szemszögből ránézni ezekre.

Ma megkértem, foglalja össze "Ő" kicsoda, miben tud segíteni és miben nem. Ezt válaszolta:

Minden elismerésem azoké a pedagógusoké, akik kicsikkel dolgoznak.
Ma elmentem az oviba, ahova elhívtak, hogy beszélgessek az épp végzős picikkel arról, milyen érzés elhagyni az ovit és várni a suli kezdetét. Ki az, aki várja, ki az, aki fél tőle, ki mit gondol, érez ezzel a nagy változással kapcsolatban.
Elképesztően intenzív volt.

Kísérletezgetek azzal, hogyan lehet szép lassan vállalkozást indítani abból, amit jelenleg csinálok. Ennek a folyamatnak a következő lépése, hogy mostantól - ha működik - az írásaimat, és minden egyéb anyagomat egy erre a célra létrehozott facebook csoportban fogom megosztani, semmilyen más social media felületen nem lesz teljes hosszában elérhető.

Ilyen ember akartam lenni? Milyen ember akarok lenni?

Az utóbbi hónapokban egyre gyakrabban hallom ezeket a kérdéseket – magamtól is, másoktól is. Talán azért, mert egyre többen vagyunk, akik valami régi dolgot magunk mögött hagytunk, vagy épp ebben vagyunk, ez előtt állunk: egy karriert, egy kapcsolatot, egy régi énünket. És most ott állunk az „újrakezdés” küszöbén, kezünkben pár ötlettel, fejünkben egy halom kérdéssel.

Egyre többet foglalkozom az AI-val. Azaz azzal, hogyan lehet kapcsolatot kialakítani az ember és az AI között. Hogyan érezhetnénk azt, hogy az AI velünk van és nem ellenünk. Ahogy elkezdtem AI témában posztolni, egyre több negatív hangulatú kérdést, megjegyzést, észrevételt kaptam, kapok... Félünk.

Mára annyian használjátok a Vendler AI.-t, hogy közelít a technikai határaihoz a rendszer. Már várakozási idő van, nem tud mindenkit kiszolgálni időben.

Milyen kérdéseket beszélünk meg egy AI-val? Vajon könnyebben megbízunk benne az anonimitásunkban bízva, mint egy hús-vér szakemberrel? Könnyebb-e levetkőznünk a gátlásainkat, a bennünk lévő ellenállásunkat az arctalanság, a kényelem, vagy bármilyen más illúziók miatt?

5 napja működik a Vendler AI.

A múltkor felmerült bennem, hogy meg kellene próbálni a mentori beszélgetések anyagaival betanítani egy mesterséges intelligenciát. Megkérdeztem hát őt - a Mesterséges Intelligenciát - hogy hogyan tudom ezt megtenni. Kiválasztottam egy olyan megoldást, amivel gyorsan tesztelhető, hogy van-e ennek értelme, és létrehoztam egy egyedi, ChatGPT alapú, mentorálási MI rendszert.

Ha akarod, próbáld ki, van-e benne bármi egyedi.

Olyan sokan jeleztétek, hogy szívesen jönnétek velem beszélgetni a vállalkozásotokról, de nem tudtok/akartok a “fizess, amennyit ért” modellben pénzt adni. Többen jeleztétek azt is, hogy nehézkes Pécsre leutazni a munkátok mellett. A szerdai kutyasétáltatós beszélgetéseink népszerűek, de nagyon limitált ez a lehetőség. Ezért kitaláltam egy új ajánlatot.

Az alábbiakban a Growth Magazin, 2024. decemberi számában megjelent interjú szövege olvasható. Köszönöm Gosztola Beatrixnak és csapatának a lehetőséget a megjelenésre és hogy hozzájárultak a szöveg leközléséhez.

Hat hónapja vágtam bele abba az üzleti modellbe, hogy nem kérek pénzt az engem megkeresőktől, azt ajánlom, fizessenek annyit, amennyit ért nekik. Csak magyarázzák el, miért annyit, amennyit. Még nem volt ügyfelem, még senki nem akart így üzletelni...

Decemberben valahogy sorra jönnek az olyan események, amik naponta meglepnek, elgondolkodtatnak és rádöbbentenek arra, hogyan hat a környezetemre az őszinteségem. Az, hogy ennyire transzparensen kiírom magamból az érzéseimet, azt, hogy miben vagyok.

Pedig az eleje nem volt egyszerű.

Hogyan viszonyul, hogyan viszonyulhat egy férfi egy nő sikeréhez, a felesége, a társa sikereihez, - ha neki épp nincs saját üzleti produktuma - különösen egy olyan kulturális környezetben, ahol a férfiak sokszor még mindig a domináns társ, az elsődleges kenyérkereső szerepével azonosítják magukat?

Hogy vagyok én mindezzel?

A szerendipitás egy fura szó, de elképesztően fontos a tartalma. A szerendipitás olyan helyzet, amelyben valami váratlan, de kedvező, pozitív eredmény születik, miközben az illető valami egészen mást keresett vagy egy másik cél érdekében tevékenykedett.

Vendler-Simon Katinka írása betekintést ad abba, hogyan alakította életét és pályafutását az ízületi fájdalom. A gyerekkorában jelentkező térdfájdalmai és az évek során megélt küzdelmei vezették el a saját étrend-kiegészítők fejlesztéséhez. Saját fájdalmának enyhítésére olyan természetes, adalékmentes készítményeket alkotott, melyek tiszta gyógynövényalapú összetevőket tartalmaznak. Így jött létre a Lost Garden...

Lost Garden - szeretem ezt a projektet, több dolog miatt is. Szerettem nézni, ahogy Katinka az elmúlt 1,5 évben formálgatja magában az ötletet, ahogy tervezget, álmodozgat, ahogy elbizonytalanodik, majd újra belevág. Majd ahogy újra és újra lefut ez a kör, de valahogy hónapról-hónapra mégis másként.

Ma reggel 3 óra alatt elindítottam egy angol nyelvű podcastot, ami 5 résszel elérhető már a YouTube-on. Mindezt ingyenesen is elérhető AI szoftverek segítségével. Jelenleg 60+ percben 5 témát sikerült feldolgoznom.
Mivel a nyelvtudásom sajna nincs annyira jó, hogy belevágjak egy angol nyelvű podcastba, óriási segítség és lépés ez nekem. Összeszedtem a teljes folyamatot, hogyan készül 1-1 felvétel.

Hosszú évek után szeptember elején voltam újra előadó egy konferencián. Egész pontosan beszélgetőpartner. A kutyasétáltatós projektem felkeltette a szervezők érdeklődését, így kaptam meghívást a HR Fest Health eseményre. Élveztem, jó volt újra kicsit visszacsöppeni a forgatagba. Pár nappal ezelőtt érkezett a Linkedin értesítés, valaki megemlített egy posztban. Barkóczy Barbara írt egy beszámolót az eseményről, kifejezetten a Pagonyi Adrival folytatott beszélgetésemről. Barbara hozzájárulásával ezt osztom meg változatlan formában. Köszönöm!

Januárban kezdtem el blogot írni, céges dolgokkal indítottam, mentorálasról írtam, majd a világűrről, 1-2 céges projektről... majd májustól elkezdtem egyre gyakrabban önismereti, kicsit talán elvontabb témákról írni. Majd a dilemmáimról... a kétségeimről. A félelmeimről. A vágyaimról.

Olyan dolgokról, melyek meghatározzák azt, aki vagyok. Olyan dolgokról, amik meghatározzák, hogyan élem az életem, hogyan építem a cégem, hogyan vagyok jelen a kapcsolataimban. Erről szól a blogom.

Erről szól a könyvem is.

Három hónapja írtam arról, hogy szorongok. Rengeteg üzenetet kaptam, zömében diagnózist, vagy javaslatokat a gyógymódra, esetleg egy-egy kedves együttérző gondolatot. Talán a cikkem érintette meg a szervezőket, talán csak egy szerencsés egybeesés, de arra kaptam lehetőséget a HR Feszt csapatától, hogy erről beszélgessek Bán Andrással a színpadon.

4 termék, 4 díj. Mindegyik a dobogó legtetején…

ADAM - Supplements and vitamins category

EVE - Women's health category

BODY - Supplements and vitamins category

BEAUTY - Beauty category

Kíváncsi vagyok arra, ki hogyan látja a közös beszélgetéseinket. Érdekel, ők mit kapnak ezekből. Elkezdtem hát visszajelzéseket kérni azoktól, akikkel összesodort az élet, hogy mondják el, számukra mi maradt meg az együtt megtett időből.

Működhet-e egy céges tanácsadás úgy, hogy az ügyfél annyit fizet érte, amennyit az a megélése alapján ért neki? Meg merünk-e bízni egymásban ennyire? Mi kell az üzlethez, ha nem a bizalom? Ha nem bízunk meg egymásban, miért üzletelnénk? Mi lehet más értékes egy ilyen kapcsolatban, ha a pénz nem? Vajon könnyebb-e értéket találni egy olyan munkakapcsolatban, ami nem a pénzről szól, hanem az üzlet eredeti céljáról: az értékteremtésről és a hatékony értékkonverzióról?

Ez itt az új cégem indításának első naplóbejegyzése.

A 2024-es Global Green Beauty Awards versenyen a Best women’s supplement kategóriában bronzérmet kapott az EVE termékünk.

Ebben a bonyolult világban az egyszerű dolgok lesznek újra érdekesek?

Az állandó zajban a csend lesz a leghangosabb? Visszamegyünk a gyökerekhez, oda, amikor egy séta az erdőben, egy beszélgetés értékes lesz, pedig nem kerül semmibe?

Az erdei sétáim július eleje óta tartanak, minden szerdán eljön velem valaki, az esetek zömében Budapestről, vagy a környékéről. Olyan emberek, akiket nem, vagy nem igazán ismerek. Róluk, a cégükről beszélgetünk. Ma 2 hónapra tudok csak szabad időpontot mondani.

Mi lehet ebben, hogy konferencia szervezők számára is érdekes?

Nem beszélünk arról, miben vagyunk jók. Miben vagyunk kiemelkedők. Nem beszélünk, mert az büdös. Én sem beszéltem róla. Nem is írok. Miért? Miért van az, hogy ha valaki megdicséri valamilyen teljesítményünket, teljesítményemet, akkor azt mondom: ugyan, semmiség... te is meg tudnád csinálni... ez nem is olyan nagy dolog... Ma már nem mondom. Nem is gondolom. De sokan így reagálnak, amikor beszélgetek velük. Miért hallgatunk a tehetségünkről?

Közel 400 termék közül választott be minket az angol zsűri a nemzetközi Nourish Awards döntőjébe, ami szeptember végén Londonban lesz. És egyből négy termékkel, azaz, mind a négy termékünkkel!

Miről? Beszélgessünk a cégedről, a kihívásaidról, nyomasztó, érthetetlennek, vagy megoldhatatlannak tűnő problémákról. Hogy mi az, ami nem megy és mit tehetnél azért, hogy menjen. És arról, hogy egyáltalán, miért is csinálod azt, amit csinálsz.

Azt hiszem a céges karrierem akkor indult be igazán, amikor elkezdtem hosszútávú túrákra járni: a Kinizsi100, majd a korzikai GR20 alapvetően a tervezésre, a kitartásra, az alkalmazkodásra és az alázatra tanított meg. Azóta szerelmes vagyok a hegyekbe, az erdőkbe és ha tehetem, elmegyek túrázni. Mostanában bőven van időm és amióta Ottó is megvan, napi rutin lett belőle.

Azon gondolkodtam el a világűrpolitikai tanácsadó képzésem befejezése környékén, hogy érdemes lenne egy űriparra szakosodott kommunikációs ügynökséget csinálni, ami alapvetően elemez, stratégiát épít és iparági kommunikációs projekteket valósít meg azért, hogy az űripari vállalkozások arra tudjanak fókuszálni, amihez a legjobban értenek, innováljanak.

Lassan 2 éve már, hogy szóba került itthon Katával egy vállalkozási ötlet, egy elvonulós, faházas, természetközeli közösségi kert létrehozása Tamási mellett, ami menedéket adhatna a városi stresszes élettől menekülni kívánóknak. Mindezt közel 3 hektáron egy tájvédelmi körzet határában. Ez lett volna a Lost Garden. Azaz, remélhetőleg ez is lesz majd... de erről később

Tadaaaam. Ez a nap is eljött. Az elmúlt 2 hónapban felpörögtek az események a Lost Garden tájékán. Létrejött a Lost Garden Biotechnológiai Kft. Megkaptuk az illetékes hatóságok engedélyeit, forgalmazhatóak a termékeink. Elkészültek a csomagolások. És még mennyi minden más is...

Hát persze. Persze érdemes tisztázni magát a kérdést is. Mit jelent a nagy pénz? Kinek mit. Neked mit? És mit jelent a nem növekedés. Ez talán már nehezebben megfogható, de számomra leegyszerűsítve azt, hogy nem a mennyiségi mutatókra fókuszálok, inkább a minőségi szempontok szerint fejlesztem a cégem. És hát ez is erősen szubjektív, hisz tudom-e nekem mi a minőség. Szóval tudom-e mennyi az annyi, ami elég és milyen az a jó, ami nekem jó? Persze ott van még az a kérdés, hogy hiszek-e abban, hogy az ami nekem jó, jó lesz-e másoknak is annyira, hogy meglegyen az annyi, amennyi elég. Nekem valahol ebből indul ki a slow business.

Szóval újra annál a kérdésnél vagyok, hogy miért is csinálom ezeket a posztokat, videókat. Szeretem őket. A barátom kérdése után - ahogy az előző posztban is írtam - eszembe jutottak az első videóim, meghallgattam megint pár részt a "Jobb ember" projektből. A kb. 4 órás beszélgetés legvégén hangzott el egy történetem, ami a mai napig elkísér. Nem vagyok vallásos, de ha van Isten, akkor ott, akkor egy pillanatra megszólított Pannonhalmán.

Lassan másfél éve már, hogy elkezdtem szervezetten, tudatosan mentorálással foglalkozni. Valahogy úgy éreztem, itt az ideje számot vetnem, mit is csináltam, mit értem el ebben az időszakban.

Ahogy elérjük a negyvenedik életévünket, egyre fontosabbá válik, hogy megtaláljuk a belső békénket, és jobban jelen legyünk saját életünkben. Ebben az életszakaszban sokan szembesülünk új kihívásokkal, legyen szó fizikai változásokról vagy éppen a munkahelyi és családi élet egyensúlyának megteremtéséről. Az 50. szülinapom küszöbén állva bizton állíthatom: nálam pont így volt.

2001-ben kezdtem el informatikai projektekkel foglalkozni. Igazából 2000-ben, mert az egyetemen a biológia tanári diplomadolgozatomhoz lusta voltam 40-50 oldalnyi szöveget írni, így inkább készítettem egy multimedia oktatóanyagot :) ...

A most előkészítés alatt lévő új vállalkozások között az egyik szerelem projektem a "Lost Garden", egy gyógynövény alapú táplálékkiegészítőket gyártó és forgalmazó cég. Két okból is szerelem projekt: egyrészt az elmúlt 10 évben évről-évre egyre fontosabbá vált számomra a táplálkozásom, másrészt a céget a feleségemmel, Katával indítjuk.

Ma egy baráti kávézás során szóba került a világűrpolitikai tanácsadó végzettségem. A beszélgető partneremmel pár vicces mondat után eljutottunk oda, hogy mit is akarok ezzel kezdeni. Hogyan is lehetnék ennek az iparágnak a részese. Soroltam a lehetőségeket, mire ő azt válaszolta: nekem ezek nem űripari dolgok. Űripari technológiák, szolgáltatások számomra olyan területek, melyek az átlagembernek elérhetetlenek...

Az emberi érzelmekre, mint erővektorokra való tekintés egy metaforikus, de hasznos vizuális modell lehet az érzelmek működésének megértésére. A fizikában a vektoroknak nagyságuk és irányuk van, és ezt a gondolkodásmódot átültethetjük az érzelmekre is, hisz az érzelmeknek "nagyságuk" (intenzitásuk) és "irányuk" (a tárgy felé vagy attól el) van.

Két évnyi pihenés, tanulás, feltöltődés után 2024-re megérett bennem az érzés, hogy igazán aktívvá tegyem a “nyugdíjas” éveim. Persze, az elmúlt 2 év sem volt teljesen tétlen, de mégis egészen máshol volt a fókusz, nagyon nem a cégépítés kötötte le a figyelmem. Valami azonban megváltozott...

A magánszektor túlzott befolyása és az űrtevékenységek monopolizálása gazdasági és politikai kockázatokat jelent. Elon Musk befolyása az Orosz-Ukrán konfliktusban tökéletesen rámutat a probléma jellegére. Elon Musk a fegyveres konfliktus kirobbanása után felajánlotta az ukrán államnak, hogy biztosítja a műholdas kommunikációt a Starlink hálózatán keresztül. Közel egy év után váratlanul...

Az USA kezdte el viszonylag korán bevonni a magáncégeket, kezdetben az ellátási lánc szereplőiként, majd ez a megközelítés megjelent más államok stratégiájában is. A kezdeti fejlesztéseket az állami megrendelések irányították, a magánszektor csak részfeladatokat kapott. A 90-es évek végére, a 2000-es évek elejére azonban eltolódtak a szerepek...

Közel 25 éves vállalkozói múlttal rendelkező, technológia orientált üzletember vagyok. Közel két évtizedet foglalkoztam különböző vállalati folyamatok kommunikációjával, digitalizációjával és ezek piacosításával. Ezzel a háttérrel adta magát, hogy kicsit mélyebben megismerjem a világűr gazdasági tevékenységeinek, és azok digitális megoldásainak piaci lehetőségeit és kockázatait... 

Sokakat foglalkoztat ez a kérdés, de ha eltekintünk a forint folyamatos romlásától, nem feltétlen egyértelmű a válasz. Egy, az egyetemet épp befejező fiatalnak meg főleg nem.

Dávid fiam inspirált egy történetet, amit a PTE KTK szervezésében, Bedő Zsolt meghívására Hoffmann Tamás társaságában mondhattam el

Tegnap óta hivatalosan is világűrpolitikai tanácsadó vagyok.

Megismerhettem a nemzetközi jogot, a világűrjogot, átfogó képet adtak a gazdasági háttérről, a társadalmi és filozófiai problémákról és az űrutazással kapcsolatos pszichológiai és élettani kihívásokról...

Miután a saját cégem felépítettem és eladtam egy nemzetközi befektetőnek, elkezdett egyre jobban érdekelni, mások hol tartanak a saját útjukon. 

Érdekel, hogy vállalkozóként mit szeretnek csinálni mások, azt néha miért nem csinálják, mit lehet tenni, hogy mégis csinálják...

Fischer Tibor meghívására beszélgettünk közel 40 vezetővel arról, miért fontos, hogy tisztán lássuk önmagunkat, hogy mit ad ez a cégépítésben, vagy egy csapat irányításában. És mi történhet, ha elérted a vágyott sikert... 

Az életünk tele van olyan dolgokkal, amikről nem tudunk, vagy nem akarunk beszélni, mert nem tudjuk hogyan kellene: a teljesítménykényszer, a megfelelni akarás, az ezek mögött lévő szorongás... a pénz, a siker és ott a kudarc, vagy a szégyen, ami ezzel járhat...

VA COVID második hullámának idején kezdődhetett a Magtár Villa történetének az a fejezete, amelyben már én is szerepet játszhattam, amit már én is alakíthattam.

Mindez úgy történt, hogy a karantén és a hirtelen gazdasági leállás idején szerettem volna egy lehetőséget találni, amellyel motiválhatom Esztert...

Egy évvel ezelőtt fogalmaztam meg magamnak, hogy szeretek cégvezetőkkel dolgozni, szeretek beszélgetni velük a problémáikról, a kihívásaikról. Az első megkeresésemnél pénzt kértem, csak hogy lássam, lehet. Utána elengedtem a pénzt. Elengedtem, mert arra voltam kíváncsi, mit csinálok szívesen úgy, hogy nem fizetnek érte... 

Három hónapja, hogy elindult a blogunk a The Phenomenals csapatával... ebben a 12 hétben lassan 40 cikk készült el és számomra is meglepően sokat adott.

Szeretem Kőszegi Bogi történeteit, az őszinteségét, a humorát, ahogy bemutatja az életét, hogy egyedülálló anyaként, három fiút nevelve hogyan birkózik meg a mindennapokkal...

A cégeladásom után nagyon kevés cikk jelent meg a sikeres exitről, a forbes.hu is csak egy nyúlfarknyi írást közölt. El is voltam kenődve: akkor lehet, hogy ez nem is olyan nagy dolog? Majd bő 2 évre rá jött a "nyugdíjazásom" és az élet kárpótolt. Cikkek, tv interjú, megkeresések, gratulációk. Ennek a csomagnak volt az egyik "szeretem" része a hellobiznisz.hu oldalon megjelent írás.

Azért szeretem a sportot, mert objektív teljesítményként értékelhető. Itt mindenki előtt ugyanaz az út van, mindenkinek pontosan ugyanarra a hegyre kell felmennie. A hegyi túrázás során nem másokkal, hanem önmagaddal, a határaiddal harcolsz. Ez a 6 napos korzikai túra rengeteg dologra megtanított: kitartásra, alázatra, de leginkább azt mutatta meg számomra...

Egyre vágyottabb álom olyan céget építeni, amit pár év kemény munkája után el lehet adni. Ilyen sikertörténetekkel van tele a media, erről szólnak a nagy sztorik, ez van a címlapokon. De mikor jó üzlet a jó üzlet? Mi is az az ár, amit kapunk és mit fizetünk egy ilyen döntésért...

Nem tudom, hogy sikerült-e, ezért megnéztem a wikipediat, mit ír erről: "Az apa az a férfi akinek biológiai és/vagy szociális úton gyermeke van. Fontos szerepe van a család és a gyermekek anyagi jólétének, testi és szellemi fejlődésük, neveltetésük, oktatásuk biztosításában. Az anyával együtt megfelelő társadalmi mintákat szolgáltat a gyermekek számára. A hagyományos társadalmakban családfőként a legfőbb tekintély forrása volt." ...

...vállalkozásról, cégépítésről, arról, hogyan lehetnek saját maguk urai. Az elmúlt években elképesztően átalakult az, hogyan lehet pénzt keresni, így szülőként is nagyon nehéz a fiaim egy-egy ötletéről megmondani, sikeres lehet-e...

2020 novemberében keresett meg Kőszegi Bogi és Sutka Kriszta egy ötlettel, hogy kellene valami appot fejleszteni szülőknek, ami segít tudatosabbá, jobban szervezetté tenni a családi életet. Hosszas tervezgetés, gondolkodás, újratervezés után belevágtunk...

2016-ban indítottam el a Games for Business Kft.-t, amiből rengeteget tanultam és nyertem… 

…és nem csak tapasztalatot, nyertünk díjakat Rómában, Berlinben, Londonban többször is, és hoztunk el szakmai elismerést az USA-ból. De nyertünk tendereken szerte a világban Németországtól Malajziáig több kontinensen is. Fontos és tanulságos 5 év volt vállalkozóként megálmodni, megvalósítani...

Lassan másfél éve keresem aktívan, hogy mit is csinálhatnék, mi lenne az a terület, amit szívvel-lélekkel, szenvedéllyel tudnék újra nyomni egy új vállalkozásban. Miközben ezt keresgéltem, egyre több barát, közeli, távoli ismerős talált meg azzal, hogy segítsek nekik a céges ügyeikben. Mára közel 20 vezetővel dolgoztam és rájöttem, ez az, amit szeretek csinálni...