Nem a természetes közegünk az a hely, ahol élünk. A város. Rengeteg inger, tömeg, forróság, dudálás, feszültség vesz körbe minket.

Túl vagyunk ingerelve.

Foglalkoztat a kérdés, mit is jelent a vállalkozói létben a jólét és a jóllét. Vajon mi kell ahhoz, és persze abból mennyi és milyen, hogy jól legyünk a saját cégünkben? És a jól levés hogyan függ össze a jóléttel? És hogyan lehet ide eljutni és tudjuk-e, hogy az ide az pontosan hol van?

Nagyon sokan olyan dolgot csinálunk, amit nem szeretünk, azért a kis dologért, amit szeretünk. Olyan sokszor hallom ezt: A dolgok 80%-át azért csináljuk, hogy a maradék 20%-ot, amit szeretünk, élvezhessük. A híres Pareto elv, a 80:20 szabály igaz volna az életünkre? Vagy megint csak egy paradigma, ami hol segít a dolgok elfogadásában, hol felmentést ad a cselekvés alól? És ha nem így van, át lehet ezt az arányt fordítani? Vagy lehet ez akár 100%-ban jó?

Miről? Beszélgessünk a cégedről, a kihívásaidról, nyomasztó, érthetetlennek, vagy megoldhatatlannak tűnő problémákról. Hogy mi az, ami nem megy és mit tehetnél azért, hogy menjen. És arról, hogy egyáltalán, miért is csinálod azt, amit csinálsz.

Azt hiszem a céges karrierem akkor indult be igazán, amikor elkezdtem hosszútávú túrákra járni: a Kinizsi100, majd a korzikai GR20 alapvetően a tervezésre, a kitartásra, az alkalmazkodásra és az alázatra tanított meg. Azóta szerelmes vagyok a hegyekbe, az erdőkbe és ha tehetem, elmegyek túrázni. Mostanában bőven van időm és amióta Ottó is megvan, napi rutin lett belőle.

A gondolkodás venné el tőlünk a boldognak levés képességét? Vagy nehezen tudunk egyszerre boldognak lenni és ezen gondolkodni? Egyébként gondolkodsz-e azon, hogyan lehetsz boldog, ha épp boldog vagy? Nem hiszem. Akkor gondolkodunk rajta, amikor épp nem vagyunk azok és szeretnénk tudni, hogyan lehetnénk azok. Ha megértjük, tudjuk irányítani. Tenni érte.

Azon gondolkodtam el a világűrpolitikai tanácsadó képzésem befejezése környékén, hogy érdemes lenne egy űriparra szakosodott kommunikációs ügynökséget csinálni, ami alapvetően elemez, stratégiát épít és iparági kommunikációs projekteket valósít meg azért, hogy az űripari vállalkozások arra tudjanak fókuszálni, amihez a legjobban értenek, innováljanak.

Csináltál már olyat, amire a környezeted egyhangúan azt mondta: neee, ne legyél hülye!? Egy érthetetlen döntés az életedben, a karrieredben, a vállalkozásodban? Valami, ami más...

Annyira szeretünk akarni dolgokat. Dolgokat, amikre vágyunk: boldogság, gazdagság, szerelem. Pénz. Jó üzlet. Tökéletes sales.
De jó-e ez az akarás? Segít-e nekünk? Vagy csak feszültté válunk tőle... Azt kell-e akarnunk, amire vágyunk? Lehet-e egyáltalán azt akarni? De ha nem, akkor mit tehetek azért, hogy megkapjam azt, amire vágyom.
Az értékesítésben megtanultam, hogyan ne akarjak, később ez a csajozásban és az életben úgy általában is működött.

Folyamatosan változik az, hogy hogyan vagyok benne egy-egy beszélgetésben. Egy jó ideje inkább csak ülök és csendben figyelek, hallgatok. Figyelem a beszélgetéseket, nézem a többieket, próbálok benne lenni a történetekben, tanulni belőlük. Ebben a nagy csendben levésben egyszer csak az tűnt fel: Nincsenek kérdések. Szinte soha.

A sok történet, közlés, monológ, állásfoglalás, tanítás, egymásnak feszülő vélemény, vita közt olyan ritkán kérdezünk egymástól. De miért nem kérdezünk?

Lassan 2 éve már, hogy szóba került itthon Katával egy vállalkozási ötlet, egy elvonulós, faházas, természetközeli közösségi kert létrehozása Tamási mellett, ami menedéket adhatna a városi stresszes élettől menekülni kívánóknak. Mindezt közel 3 hektáron egy tájvédelmi körzet határában. Ez lett volna a Lost Garden. Azaz, remélhetőleg ez is lesz majd... de erről később

Azt hiszem, kapcsolatfüggő voltam, nem tudtam elképzelni magam egyedül. Kellett mellém valaki, akivel együtt jó. Ha jól emlékszem, 1994 őszétől volt egy kb. egy éves időszakom, amikor egyedül voltam. Utána egy nagy ugrás az időben egészen 2021 őszéig, amikor laza 27 év után újra egyedül lettem. Ez az időszak volt az egyik legmeghatározóbb élményem az önismeretemben. Ebben az időszakban ott lebegett előttem a kérdés, kik voltak azok a nők, akik meghatározták az életem, mi is a közös bennük... 

Tadaaaam. Ez a nap is eljött. Az elmúlt 2 hónapban felpörögtek az események a Lost Garden tájékán. Létrejött a Lost Garden Biotechnológiai Kft. Megkaptuk az illetékes hatóságok engedélyeit, forgalmazhatóak a termékeink. Elkészültek a csomagolások. És még mennyi minden más is...

Egy barátom felhívott ma, hogy azon gondolkodott, mit kellene csinálnom, hogy beindítsam a vállalkozásomat. Hogyan lehetne felpörgetni a dolgokat. Elmondta az ötleteit, erre én elmondtam, hogy értem, de másmiben gondolkodom... Erre ő: Balázs, biztos vagyok benne, hogy megcsinálod így is.

DE!

De nem mindegy, mennyi idő alatt! ... Hm. Értem. Szóval már megint az idő.

Erről a beszélgetésről eszembe jutott egy történet...

Rengeteg üzenetet kaptam a Szorongok posztom után és azt hiszem, ki kell egészítenem az írásomat, mert valami nagyon elcsúszott.

Egy ideje érzem magamon, hogy dolgozik bennem valami, amiről nem tudom, hogy mi. Emlékszem, amikor elkezdtem az egyetemen a diákirodában a rendezvényszervezői életem... amikor közelgett egy-egy fontosabb esemény, rám tört a szorongás. Éreztem a testemen. A leggyakoribb tünet az volt, hogy nem kaptam rendesen levegőt. Próbáltam egy nagy, öblös, a tüdőmet átjáró levegőt venni, de nem ment. Megakadt valahol fenn. Ilyenkor próbáltam ásítani, vagy valami technikával nagyobb levegőt venni, de nem ment.

Értékesítőnek születni kell. Vagy nem? Valahogy mindig szerettem értékesíteni, bár nem gondolom magam jó értékesítőnek. Sokkal inkább egy hiteles, megbízható pasi vagyok, aki figyel arra, mi is a partnere problémája, amire megoldást keres. Ha van megoldásom és szívesen dolgoznék a másikkal, akkor kínálok egyet, ha nincs, elköszönök. De nem akarok eladni. Ami ugye azért egy értékesítőnél nem lenne hátrány. Én csak azt szeretném, hogy a másik akarjon tőlem venni. Ja, és nem fontos a pénz. (Itt persze pár olvasó felröhögött, de erről írtam már többször, nézz rá.)

Visszatérő gondolatom volt korábban, hogy milyen lehet egy tiszavirág élete? Évekig fejlődik az iszapban, majd a megfelelő pillanatban - minden évben egyszer -, összehangolva, ugyanazon a napon a lárvák felbukkannak a folyóból és hirtelen, 5-10 perc alatt átváltoznak a kifejlett állattá, majd leélik pár órás felnőtt életüket. De milyen lehet az a pár óra?

Az idő pénz. - Talán észre sem vesszük, milyen szinten határozzák meg az ilyen nagy igazságok az életünket és a döntéseinket. Tele vagyunk olyan mondatokkal, amiket még gyerekként hallottunk, elhittük és ez már olyan régen volt, hogy nem is akarjuk megkérdőjelezni őket. Talán nem is tudjuk, mert nem látunk túl a paradigmáinkon.

Hát igen, az első 27 éves vállalkozói létemben azt láttam, hallottam, tapasztaltam, hogy az üzleti hatékonyság 2 fő dimenziója a pénz és az idő. Azaz, ha jó akarsz lenni, akkor több és több pénzt kell tudnod csinálni egyre rövidebb idő alatt. (Tudom, tudom... Természetesen egy halom más mutató is van a vállalati hatékonyság mérésénél, de szinte minden hard mutató azt bontja alá, hogyan keress több pénzt úgy, hogy kevesebbet költesz rá és persze határidőre!) Nézzünk rá erre a három dologra: fontos-e a pénz? Miért olyan nehéz ez az idő kérdés? És mi is az a hatékonyság?

Egyáltalán, van-e értelme ennek a kérdésnek ebben a formában? A múltkori írásomat megosztottam a facebookon, linkedinen. Meglepően sok embert szólított meg. Elégedett voltam, örültem. Jöttek a megjegyzések, visszajelzések. És akkor elkezdtem nézni a számokat. Mennyi a lájk, a megjegyzés, hányan jönnek át a blogra, mit mutat a statisztika. Állat, ez beindult! Mi legyen a következő poszt? Mivel lehet ezt fokozni? Mások miről írnak, chatgpt mit mond? Na jó, ezt most hagyjuk abba.

Hát persze. Persze érdemes tisztázni magát a kérdést is. Mit jelent a nagy pénz? Kinek mit. Neked mit? És mit jelent a nem növekedés. Ez talán már nehezebben megfogható, de számomra leegyszerűsítve azt, hogy nem a mennyiségi mutatókra fókuszálok, inkább a minőségi szempontok szerint fejlesztem a cégem. És hát ez is erősen szubjektív, hisz tudom-e nekem mi a minőség. Szóval tudom-e mennyi az annyi, ami elég és milyen az a jó, ami nekem jó? Persze ott van még az a kérdés, hogy hiszek-e abban, hogy az ami nekem jó, jó lesz-e másoknak is annyira, hogy meglegyen az annyi, amennyi elég. Nekem valahol ebből indul ki a slow business.

Szóval újra annál a kérdésnél vagyok, hogy miért is csinálom ezeket a posztokat, videókat. Szeretem őket. A barátom kérdése után - ahogy az előző posztban is írtam - eszembe jutottak az első videóim, meghallgattam megint pár részt a "Jobb ember" projektből. A kb. 4 órás beszélgetés legvégén hangzott el egy történetem, ami a mai napig elkísér. Nem vagyok vallásos, de ha van Isten, akkor ott, akkor egy pillanatra megszólított Pannonhalmán.

Tegnap megkérdezte egy barátom, miért osztom meg a személyes dolgaimat blog posztokban, meg videókban. Elgondolkodtam rajta és eszembe jutottak az első felvételeim, hisz ott kezdődött ez az egész.

Két éve ilyenkor kezdtem el beszélgetni Kovács Judittal arról, hogy szeretném megtalálni újra azt, amit szívesen csinálok. A hivatásom. A sok-sok beszélgetés végére Judit azt javasolta, mutassam meg egy videós anyagban, mi van bennem. Legyen ez egy nyilvános kísérlet arra, ki is lehet ez az "új" Balázs.

Az utóbbi időben egyre inkább felerősödött bennem egy kérdés: Hogyan tudok másokkal együtt dolgozni, vagy pontosabban, hogyan kellene együttműködnöm, hogy hatékony legyen a folyamat? Hol húzódnak a határok aközött, ahol aktívan jelen kell lennem, és ahol hátra kell lépnem, és hagynom, hogy mások vegyék át a vezetést, mások döntsenek? És itt nem a hagyományos főnök-beosztott hierarchikus viszonyról beszélek.

Nem vagyok táplálkozástudományi szakember, bár tanultam a témáról, de nem vagyok több, mint egy laikus. Egy olyan laikus, aki megküzdött a kilóival, megéltem, milyen elhízottnak lenni, milyen koplalni úgy, hogy nem fogyok semennyit, majd milyen jól lenni a bőrömben. (Szóval amit ebben az írásban összeszedtem, nem más, mint személyes vélemény, saját tapasztalat és némi, a témában elolvasott érdekesség leirata.)

Lassan másfél éve már, hogy elkezdtem szervezetten, tudatosan mentorálással foglalkozni. Valahogy úgy éreztem, itt az ideje számot vetnem, mit is csináltam, mit értem el ebben az időszakban.

Ahogy elérjük a negyvenedik életévünket, egyre fontosabbá válik, hogy megtaláljuk a belső békénket, és jobban jelen legyünk saját életünkben. Ebben az életszakaszban sokan szembesülünk új kihívásokkal, legyen szó fizikai változásokról vagy éppen a munkahelyi és családi élet egyensúlyának megteremtéséről. Az 50. szülinapom küszöbén állva bizton állíthatom: nálam pont így volt.

2001-ben kezdtem el informatikai projektekkel foglalkozni. Igazából 2000-ben, mert az egyetemen a biológia tanári diplomadolgozatomhoz lusta voltam 40-50 oldalnyi szöveget írni, így inkább készítettem egy multimedia oktatóanyagot :) ...

A most előkészítés alatt lévő új vállalkozások között az egyik szerelem projektem a "Lost Garden", egy gyógynövény alapú táplálékkiegészítőket gyártó és forgalmazó cég. Két okból is szerelem projekt: egyrészt az elmúlt 10 évben évről-évre egyre fontosabbá vált számomra a táplálkozásom, másrészt a céget a feleségemmel, Katával indítjuk.

Ma egy baráti kávézás során szóba került a világűrpolitikai tanácsadó végzettségem. A beszélgető partneremmel pár vicces mondat után eljutottunk oda, hogy mit is akarok ezzel kezdeni. Hogyan is lehetnék ennek az iparágnak a részese. Soroltam a lehetőségeket, mire ő azt válaszolta: nekem ezek nem űripari dolgok. Űripari technológiák, szolgáltatások számomra olyan területek, melyek az átlagembernek elérhetetlenek...

Az emberi érzelmekre, mint erővektorokra való tekintés egy metaforikus, de hasznos vizuális modell lehet az érzelmek működésének megértésére. A fizikában a vektoroknak nagyságuk és irányuk van, és ezt a gondolkodásmódot átültethetjük az érzelmekre is, hisz az érzelmeknek "nagyságuk" (intenzitásuk) és "irányuk" (a tárgy felé vagy attól el) van.

Két évnyi pihenés, tanulás, feltöltődés után 2024-re megérett bennem az érzés, hogy igazán aktívvá tegyem a “nyugdíjas” éveim. Persze, az elmúlt 2 év sem volt teljesen tétlen, de mégis egészen máshol volt a fókusz, nagyon nem a cégépítés kötötte le a figyelmem. Valami azonban megváltozott...

A magánszektor túlzott befolyása és az űrtevékenységek monopolizálása gazdasági és politikai kockázatokat jelent. Elon Musk befolyása az Orosz-Ukrán konfliktusban tökéletesen rámutat a probléma jellegére. Elon Musk a fegyveres konfliktus kirobbanása után felajánlotta az ukrán államnak, hogy biztosítja a műholdas kommunikációt a Starlink hálózatán keresztül. Közel egy év után váratlanul...

Az USA kezdte el viszonylag korán bevonni a magáncégeket, kezdetben az ellátási lánc szereplőiként, majd ez a megközelítés megjelent más államok stratégiájában is. A kezdeti fejlesztéseket az állami megrendelések irányították, a magánszektor csak részfeladatokat kapott. A 90-es évek végére, a 2000-es évek elejére azonban eltolódtak a szerepek...

Közel 25 éves vállalkozói múlttal rendelkező, technológia orientált üzletember vagyok. Közel két évtizedet foglalkoztam különböző vállalati folyamatok kommunikációjával, digitalizációjával és ezek piacosításával. Ezzel a háttérrel adta magát, hogy kicsit mélyebben megismerjem a világűr gazdasági tevékenységeinek, és azok digitális megoldásainak piaci lehetőségeit és kockázatait... 

Sokakat foglalkoztat ez a kérdés, de ha eltekintünk a forint folyamatos romlásától, nem feltétlen egyértelmű a válasz. Egy, az egyetemet épp befejező fiatalnak meg főleg nem.

Dávid fiam inspirált egy történetet, amit a PTE KTK szervezésében, Bedő Zsolt meghívására Hoffmann Tamás társaságában mondhattam el

Tegnap óta hivatalosan is világűrpolitikai tanácsadó vagyok.

Megismerhettem a nemzetközi jogot, a világűrjogot, átfogó képet adtak a gazdasági háttérről, a társadalmi és filozófiai problémákról és az űrutazással kapcsolatos pszichológiai és élettani kihívásokról...

Miután a saját cégem felépítettem és eladtam egy nemzetközi befektetőnek, elkezdett egyre jobban érdekelni, mások hol tartanak a saját útjukon. 

Érdekel, hogy vállalkozóként mit szeretnek csinálni mások, azt néha miért nem csinálják, mit lehet tenni, hogy mégis csinálják...

Fischer Tibor meghívására beszélgettünk közel 40 vezetővel arról, miért fontos, hogy tisztán lássuk önmagunkat, hogy mit ad ez a cégépítésben, vagy egy csapat irányításában. És mi történhet, ha elérted a vágyott sikert... 

Az életünk tele van olyan dolgokkal, amikről nem tudunk, vagy nem akarunk beszélni, mert nem tudjuk hogyan kellene: a teljesítménykényszer, a megfelelni akarás, az ezek mögött lévő szorongás... a pénz, a siker és ott a kudarc, vagy a szégyen, ami ezzel járhat...

VA COVID második hullámának idején kezdődhetett a Magtár Villa történetének az a fejezete, amelyben már én is szerepet játszhattam, amit már én is alakíthattam.

Mindez úgy történt, hogy a karantén és a hirtelen gazdasági leállás idején szerettem volna egy lehetőséget találni, amellyel motiválhatom Esztert...

Egy évvel ezelőtt fogalmaztam meg magamnak, hogy szeretek cégvezetőkkel dolgozni, szeretek beszélgetni velük a problémáikról, a kihívásaikról. Az első megkeresésemnél pénzt kértem, csak hogy lássam, lehet. Utána elengedtem a pénzt. Elengedtem, mert arra voltam kíváncsi, mit csinálok szívesen úgy, hogy nem fizetnek érte... 

Három hónapja, hogy elindult a blogunk a The Phenomenals csapatával... ebben a 12 hétben lassan 40 cikk készült el és számomra is meglepően sokat adott.

Szeretem Kőszegi Bogi történeteit, az őszinteségét, a humorát, ahogy bemutatja az életét, hogy egyedülálló anyaként, három fiút nevelve hogyan birkózik meg a mindennapokkal...

A cégeladásom után nagyon kevés cikk jelent meg a sikeres exitről, a forbes.hu is csak egy nyúlfarknyi írást közölt. El is voltam kenődve: akkor lehet, hogy ez nem is olyan nagy dolog? Majd bő 2 évre rá jött a "nyugdíjazásom" és az élet kárpótolt. Cikkek, tv interjú, megkeresések, gratulációk. Ennek a csomagnak volt az egyik "szeretem" része a hellobiznisz.hu oldalon megjelent írás.

Azért szeretem a sportot, mert objektív teljesítményként értékelhető. Itt mindenki előtt ugyanaz az út van, mindenkinek pontosan ugyanarra a hegyre kell felmennie. A hegyi túrázás során nem másokkal, hanem önmagaddal, a határaiddal harcolsz. Ez a 6 napos korzikai túra rengeteg dologra megtanított: kitartásra, alázatra, de leginkább azt mutatta meg számomra...

Egyre vágyottabb álom olyan céget építeni, amit pár év kemény munkája után el lehet adni. Ilyen sikertörténetekkel van tele a media, erről szólnak a nagy sztorik, ez van a címlapokon. De mikor jó üzlet a jó üzlet? Mi is az az ár, amit kapunk és mit fizetünk egy ilyen döntésért...

Nem tudom, hogy sikerült-e, ezért megnéztem a wikipediat, mit ír erről: "Az apa az a férfi akinek biológiai és/vagy szociális úton gyermeke van. Fontos szerepe van a család és a gyermekek anyagi jólétének, testi és szellemi fejlődésük, neveltetésük, oktatásuk biztosításában. Az anyával együtt megfelelő társadalmi mintákat szolgáltat a gyermekek számára. A hagyományos társadalmakban családfőként a legfőbb tekintély forrása volt." ...

...vállalkozásról, cégépítésről, arról, hogyan lehetnek saját maguk urai. Az elmúlt években elképesztően átalakult az, hogyan lehet pénzt keresni, így szülőként is nagyon nehéz a fiaim egy-egy ötletéről megmondani, sikeres lehet-e...

2020 novemberében keresett meg Kőszegi Bogi és Sutka Kriszta egy ötlettel, hogy kellene valami appot fejleszteni szülőknek, ami segít tudatosabbá, jobban szervezetté tenni a családi életet. Hosszas tervezgetés, gondolkodás, újratervezés után belevágtunk...

2016-ban indítottam el a Games for Business Kft.-t, amiből rengeteget tanultam és nyertem… 

…és nem csak tapasztalatot, nyertünk díjakat Rómában, Berlinben, Londonban többször is, és hoztunk el szakmai elismerést az USA-ból. De nyertünk tendereken szerte a világban Németországtól Malajziáig több kontinensen is. Fontos és tanulságos 5 év volt vállalkozóként megálmodni, megvalósítani...

Lassan másfél éve keresem aktívan, hogy mit is csinálhatnék, mi lenne az a terület, amit szívvel-lélekkel, szenvedéllyel tudnék újra nyomni egy új vállalkozásban. Miközben ezt keresgéltem, egyre több barát, közeli, távoli ismerős talált meg azzal, hogy segítsek nekik a céges ügyeikben. Mára közel 20 vezetővel dolgoztam és rájöttem, ez az, amit szeretek csinálni...