A hiány

2025.08.13.

Szeretem az édességeket, főleg a krémest, annak mindenféle verzióját. Szeretem az omlós, kicsit morzsálódó tésztalapok közötti puha krémet, a cukor intenzív hatását, szeretek megküzdeni az első falatokkal, ahogy a villa kétségbeesve próbál a krémes felső lapján áthatolni, lehetőleg úgy, hogy közben a süti lágy, sárgás-fehéres színű lelkét ne nyomja szét a tányéron, ami szinte lehetetlen feladat.

Nem lehet szépen enni, nem is kell hozzá villa, sokkal jobb megfogni, hatalmasra tátani a szánkat és beleharapni, ahogy gyerekként megtehettük, amikor még talán a szüleink hangosan nevetve nézték azt a szenvedélyes örömet, ahogy habzsoltuk az óriás kockákat…

Ma nagyon hiányzott, vágytam egy krémesre.

A mai napom csupa hiány volt, a nincs érzése járta át az egész délelőttöm, miközben egyik helyről a másikra mentem. Üres voltam és ezt az űrt nem tudtam, mivel tölthetném meg, így hát önmagam akartam megtömni - és mivel, ha nem egy krémessel?

Pár hete a csendkurzuson tört rám utoljára ez a mardosó érzés. Kaptunk egy feladatot: írjuk le, mire vágyunk. Én egy krémesre vágytam. Az apátság cukrászdájában kapható krémesre. Közel 40 percet kaptunk a feladatra, én meg az első perctől csak a krémesen gondolkodtam. Próbáltam felidézni, hogy egy évvel korábban, amikor utoljára ott jártam, milyen is volt. Mekkora volt, milyen volt a színe, az íze.

Emlékeztem, hogy akkor az egész csapatnak vittem egy tálca sütit, az volt a záró vacsoránk utáni desszert. Ahogy ott ültem csendben és ezen gondolkodtam, elkezdtem lerajzolni magamnak a sütit. Próbáltam picit közelebb hozni magamhoz, elképzelni, hol harapok bele és hogy a harapás után mennyire csodás érzés, ahogy a lapok roppanó hangja a frissesség érzését adva végső útjára engedik a krémet, ami a számban lassan ölelő táncba kezd a nyelvemen lévő ízlelőbimbókkal, oda-vissza-oda-vissza járva azt és annak a röpke pillanatnak a végére ebből a táncból az ízek őrült orgiája keveredik, ami egy elégedett sóhaj formájában engedi tovább magát…

Erre vágytam ma is. Erre a mulandó pillanatra, ami oly mélyre képes beégetni magát az életembe… De nem volt krémes.

A hiány szüli, majd táplálja a vágyat. A vágy, ami olyan sokat tud adni az életünkhöz. És ez az érzés a nincsből születik. A vágy beindít, egyre erősebben szív magához, ahogy egyre nagyobb az űr, amit a meg nem kapott dolog, a be nem teljesült szándék generál az életünkben.

A vágy fókuszt ad. Szenvedéllyel tölt el.

De ma nem tudunk várni. Mindent akarunk. Ott és akkor, amikor ez megfogalmazódott bennünk. De miért?

Talán a hiány, a nincs, szégyenné lett a ma társadalmában. Ha nincs munkád, családod, gyereked, karriered, sikered, drága cuccod – ezt a hiányt sokszor kudarcként címkézi meg a környezetünk, a szüleink, a rokonaink, a barátaink. És ha még van is, az egy nem elég, legyen inkább kettő, legyen sok!

Miért nem nagyobb, látványosabb, hangosabb?

A hiány ma általában nem motiváció, sokkal inkább bélyeg. A “nem vagy elég jó” skarlát betűje. Ezt a logikát magunkévá tesszük, és onnantól a vágy nem a növekedés csendes motorja, hanem annak nyomasztó kényszere lesz. Nem a szenvedély, hanem a félelem fogja megízesíteni a “nincs” ünnepi tortáját.

A hiány ma nem megnyugtató üresség, nem csend, csak egy címke. A gyengeség, a tehetetlenség és a kiszolgáltatottság szimbóluma.

Pedig a nincs egy elképesztően őszinte tükör.

Tele vagyunk dolgokkal, “valamilyen” barátokkal és a birtoklás őrületében, a van pihe-puha ölelésében észre sem vesszük, hogy ez a sok dolog elveszi az életterünket. Nem merünk kitenni az életünkből dolgokat, embereket, mert mi lesz, ha nem marad semmi.

De kell nekünk az, ami van?

Honnan tudhatnánk meg, honnan lehetünk biztosak abban, hogy igen addig, amíg nem érezzük ezek hiányát.

Amikor valami eltűnik az életünkből, a hiánya mutatja meg, mennyire tartozott hozzánk. Nem az számít igazán, mit birtoklunk, hanem az, amit az számunkra képvisel az életben. A hiány ereje ebben áll: rendet rak, teret ad, kijelöli a helyet bennünk, amelyet majd be akarunk tölteni. Nem mindennel. Csak azzal, ami tényleg, tényleg hiányzik.

Szóval, holnap veszek egy krémest.